Lelkipásztorunk

Jelenleg a gyülekezetnek nincs lekipásztora

Ez azt jelenti, hogy korábbi lelkipásztorunk, aki 16 évig szolgált gyülekezetünkben, más helyen folytatja szolgálatát, gyülekezetünk pedig egy átmeneti időszakban van, amikor várjuk új lelkipásztorunkat.

Korábbi lelkipásztorunk - Kotán Béla

Boldog ember vagyok, egy boldog család vezetője, és gyermekeimnek is boldog családja lesz, - ha megmaradunk Isten félelmében.

Isten embere vagyok. Lelkipásztor, aki szívesen segít másokat Istenhez. Ez életem legjobb elfoglaltsága, öröme. Azt mondom, amit az élő Isten üzen akár gyerekeknek, akár nagyoknak. A jó hírt szívesen mondom, a nehéz üzenetet néha nehezen mondom. Valami különös ajándékot adott nekem Isten a szolgálatomhoz: finom emberismeretet. Derűsnek ismerem magam, és a nyugalom-, a béke emberének. Nem kell tőlem félni, szívesen ismerkedem, barátkozom. Egy jó beszélgetésben közelebbről meg lehet ismerni, mint ebből a kis bemutatkozóból. De az a lényeg, ahogy Isten ismer engem. Az Övé vagyok, és Neki szolgálok. Ha felnézek a Tejútra, egy porszemnek érzem magam. Az Univerzum határa fénysebességgel is sok milliárd év. A Teremtőm mégis törődik örökkévaló életemmel. Rászorult vagyok. Ő Isten, én ember. Hitem szerint így látom magam. Egész életem hátterében ott van Isten. Kotán Béla vagyok. Lehetnék Kottán is, de amikor apukám fiatal volt, egy hivatalnok elhibázta a nevét a személyi igazolványában, és ő azóta viseli ezt a nevet, én pedig születésem óta. Szüleimtől örököltem az alakomat, természetemet, jellememet, képességeimet, lelki alkatomat, és nem lettem tökéletes. Kaptam sok erőtlenséget, betegséget, jó és rossz vágyakat. Senki nem lett olyan ezen a világon, mint én. Isten egészen különbözővé formált engem.

Amikor még nem is tudtam magamról, Budapesten megszülettem, Gyálon laktam, aztán Tuzsérra költöztünk. Ott jártam óvodába, és már akkor tudtam veszekedni, verekedni, engedetlenkedni, lopni, hazudni, elszökni otthonról. Aztán jártam iskolába, és minden vasárnap kétszer imaházba. Volt, amikor volt kedvem hozzá, volt, amikor nem. Néha sokat jelentett, hogy tudok egy élő, teremtő Istenről. Máskor rosszul esett, hogy viselnem kellett a nagyvilágban ennek az ismeretnek a szégyenét és annak a következményét, ami még nem is volt az enyém igazán. A szüleim nem akartak engedni moziba, farsangra, osztály diszkóba, én pedig vágytam és elfogadott akartam lenni az iskolatársak között. Élveztem a geometria, a biológia sikereit és féltem a kémia kudarcaitól. Bosszús lettem Istenre, mert pont nyáron csípett meg egy darázs, és hetekig kötözésre jártam a karommal a Tisza-part helyett.

Számtalan prédikációt hallottam, és némelyikről úgy éreztem, hogy személyesen nekem szól. Mintha Isten intene engem, hogy életem némelyik területe neki nem tetszik. Máskor meg azt értettem meg, hogy szeret.

Fiatalon én is át akartam élni vágyaim beteljesülését, boldog akartam lenni. Úgy éreztem, hogy bizonyos határig elmehetek a vágyak kielégítése terén, de megtapasztaltam, hogy nem volt erőm megállni a magam által kitűzött határoknál. Valami nagy erő kapott fel olyankor és sodort magával, hogy olyanokat tegyek, amit ha tudnának rólam az emberek, soha nem hallgatnának meg. Ezek életem rossz, szégyellni való titkai. Jóllehet az emberek nem tudnak róluk, én tudom, és eljutottam addig a felismerésig, hogy Isten is tudja. Ezt azelőtt is sejtettem. Az, hogy én rendszeresen imaházba jártam és jó tanításokat, intéseket hallgattam, nem őrzött meg engem a bajtól, csak fékezte életemben a rosszat. Arra is való, hogy ráébredjünk arra, hogy egy külső erő, személy segítségére van szükségünk a magunkban található őrült bűnerővel szemben.

Egy nyári ifjúsági hét után, sok töprengés után személyesen kértem, hogy merítsenek be. Ez döntés volt arról, hogy hívő ember szeretnék lenni. Isten kézbe vette az életemet, és hagyta, hogy megvalósítsam a hívő életet. Eltelt néhány év, és kiderült, hogy nem sok minden valósult meg a szent életből. Egy szilveszteri buliból hazafelé rácsodálkoztam a behavazott, reggeli tájra, és az, Aki behavazta, elkezdett velem beszélgetni arról a sikerülni nem akaró hívő életről, vagyis a bűneimről. Még sokszor beszélgettünk erről, és egyre jobban éreztem azoknak a súlyát, de egyre jobban elfogott a tisztaság utáni vágy. Most már vágytam a szent életre. Akkor értettem meg igazán, hogy helyettem halt meg Jézus, az én bűneimnek, rosszaságaimnak itta meg a levét. Akkor világosodott meg bennem, hogy miből is akart engem megváltani, amikor meghalt a kereszten. Szánt-szándékkal odaadtam az életemet neki, és elkezdett megvalósulni a szent élet. Hogyan is tapasztalhatnánk Isten kegyelmét, ha nem lennének hibáink?

Amikor a feleségemmel találkoztam és összeházasodtunk, azon az úton már tudatosan, Istent kérdezve haladtam. A lakásépítésben és a gyermekek születésénél, és mindenben éreztük Isten vezetését, segítségét.

Hogy mit is jelent Istent megkérdezni? Amikor Őrbottyánban házat építettünk, volt egy segítő barátom a hitelfelvételnél, és még az ő tájékozottsága is kevés volt eldönteni, hogy forint vagy deviza alapú legyen a hitel. Istenhez imádkoztam, kérve, hogy valahogy jelentse ki, melyik a jó döntés. Pár nap alatt meggyőződéssé formálódott a lelkemben, hogy maradjunk a forintnál. Néhány év múlva, igazolódott, hogy Istent kérdezve biztonságban maradhatott az anyagi helyzetünk. Lehetséges ilyen konkrétan feleséget és tanácsokat kérni Istentől.

Szeretem a hétköznapi életet is. Szeretek kirándulni, autót vezetni, mindent megpróbálok megjavítani, ami elromlott. Tudok lakást festeni, kertet permetezni. Nem ismerem az elektromosságot, és nem tudok hegeszteni. Szeretem a fát, de nem szeretem a vasat. Szeretek fényképezni. Szentesen végeztem el a mezőgazdasági szakközépiskolát, dísznövénytermesztő szakon. Hazakerülve a helyi fatelepen lettem kertész. Nemsokára néhány fiatalemberrel elvégeztünk egy művezető-képző iskolát faipari területen, és így a munkám is megváltozott. Emberekkel kellett bánni, amit megszerettem.

Őrbottyánban tizennégy éve vagyok a baptista gyülekezet pásztora. Szeretem őket, és szeretem az őrbottyániakat. Szívesen tanítok az iskolában hittant. Semmi másnak nincs ekkora értelme, mint Bibliát tanítani az embereknek. Szeretem úgy elmagyarázni a Bibliát, hogy mindenki megértse. Ha átmegy a szívükbe-, márpedig átmegy, életváltozás lesz belőle és boldogok lesznek, mint én. Olyan emberek jönnek mostanában közénk, akik azelőtt nem jártak templomba, nem imádkoztak, nem hittek Istenben. Valahogy mégis érdeklődés támad a szívükben, bátorságot nyernek és jönnek keresni az ismeretlen Istent, mintha tudnák, hogy Jézus gyülekezetében megtalálják a válaszokat és Isten jelenlétét. És nemcsak a nyolcvan évesek jönnek, Ő pedig megajándékozza őket hittel. Mi csak ébreszteni, segíteni tudunk. Aztán megtér a tanuló, a drogos, az autószerelő, az édesanya, a feleség. Van közöttünk óvó néni, gázszerelő, orvos, rendőr, villanyszerelő, mentős, varrónő, sofőr, raktáros, stb., - Isten népe, csapata ebben a városban.

„Nyugodtan félretehetünk mindent, amit istenként megpróbálunk elintézni, és rábízhatjuk Istenre… Természetesen csakis úgy adhatjuk vissza Istennek az őt megillető helyet, ha fölállunk az igazgatói székből. Meg kell semmisítenem azt a gondosan tervezett világot, amit felépítettem magamnak saját céljaim és ügyeim érdekében… Ha az eredendő bűn két olyan emberre vezethető vissza, akik Istenné akartak válni, akkor az ima első lépéseként el kell ismernünk Istent.” /Philip Yancey/