Vasárnapi Gyerekfoglalkozások
Gyerekek közötti munka
Ezt a feladatot segítőket is beleértve kb. 10 felnőtt – 3 csoportban végzi a gyülekezetünkben.
Vasárnaponként 9-10 óra között
Három csoport működik: picik 1,5 évestől, ovis és kisiskolás csoport 5 évestől, nagyok pedig 9 éves kortól.
A vasárnap reggel menete a következő: A gyülekezés után énekléssel kezdünk, ahol Istent dicsérő gyermekdalokat tanulunk. Ezután mindenki megy a saját csoporthelyiségébe. Itt zajlik a korosztályoknak megfelelő tanítás hagyományos, és modern eszközök használatával. Bibliai történeteket tanítunk, hitigazságokról beszélgetünk, imádkozunk, kreatív - játékos formában ismétlünk, hogy rögzüljenek a tanultak. Időnként játékos - vetélkedős alkalmakat is tartunk, mindezt a tanult történetek köré építve. Minden alkalommal tanulunk egy bibliai verset is, amit egy nehéz helyzetben felidézve jó döntéseket hozhatunk.
10 órakor csatlakozunk a felnőttekhez, ahol bekapcsolódunk az Istentiszteleti alkalomba.
Szombatonként - Havonta
A nagyobbaknak tartunk úgynevezett kisifjúsági nyílt alkalmat, ahova barátokat is lehet hozni. Ezekre leginkább játékos, csapatépítő, barátszerző programokat szervezünk. Általában házaknál, de van, hogy az imaházban jövünk össze.
Nyári tábor, vagy kirándulás
Volt már rá néhány alkalmunk, amikor vidám hangulatban tölthettünk együtt pár napot azokkal, akik jelentkeztek.
Rendszeresen nyári tábort szervezünk gyerekeinknek, ahol tovább fűzhetik barátságukat, jól érezhetik magukat, és közben hasznos foglalkozásokon vesznek részt, tanítjuk őket a Bibliából.
Elvárásaink magunkkal szemben
Megszerettetni a közösséget, a bibliai történeteket, az éneklést; tanítani az Istennel való beszélgetést- vagyis az imádságot, az egymás iránti szeretetet, odafigyelést, alkalmazkodást; felajánlani egy nekünk már bevált életformát Jézus Krisztussal.
Fontos számunkra, hogy minden a BIBLIA- tanítása szerint történjen közöttünk.
A gyerekek érdeklődők, kedvesek, megosztják velünk és egymással problémáikat, apró örömeiket, bátran felteszik kérdéseiket, ezzel is építve a közösséget. Visszajelzések ezek arra, hogy helyén van minden, ez az Isteni rend. Nincsenek tabu-témák, lehet beszélni jótékonykodásról és lopásról, örömről és kábítószerről, szeretetről és gyűlöletről és minden őket érdeklő dologról.
Elvárásaink a gyerekekkel szemben
Csupán nyitottság, jókedv, tisztelet a felnőttek iránt.
Bővebb információ kérhető:
Ha további dolgok érdekelnének, bátran kérdezz:
Lomjánszki Andrea - Andi néni
Mobil: +36 (20) 886-1010
lomjanszkiaarterieskikacgmail.com